Egyre világosabb: egészségünk alakulását nem csupán a génjeink határozzák meg, hanem legalább ekkora súllyal esik latba a környezetünk, életmódunk és társadalmunk is. Évtizedek óta tartja magát a nézet, hogy az öregedéssel törvényszerűen együtt jár a krónikus, alacsony fokú gyulladás, az úgynevezett „inflammaging”. Az egészséges öregedés egyik fő akadályát, a gyulladást szinte univerzális biológiai sorscsapásnak hittük.
Egy most megjelent, nemzetközi kutatás azonban alapjaiban írhatja át ezt a szemléletet: nem minden emberi populációban lép fel az öregedéssel párhuzamosan a gyulladás és a krónikus betegségek összefüggése. Sokkal inkább az iparosodott világ életmódjának árnyékában született jelenségről van szó, amely jelentősen eltérő mintázatokat mutat a Föld különböző pontjain.
Négy világ – Négy öregedési történet
A Columbia Egyetem Mailman Közegészségügyi Iskolájának friss kutatása1 közel 3000 felnőttet vizsgált négy, egymástól gyökeresen eltérő társadalmi-kulturális háttérrel. A kutatók két iparosodott társadalom – az olasz InCHIANTI és a szingapúri Longitudinális Öregedési Tanulmány – résztvevőit, valamint két őslakos közösséget, a bolíviai Tsimane törzset és a Maláj-félsziget Orang Asli lakóit vonták be a vizsgálatba, melynek fókuszában a vérminták gyulladással összefüggő fehérjéi, a citokinek álltak.
Az eredmények meglepőek: míg az iparosodott országokban az öregedéssel együtt járó gyulladásos folyamatok valóban felerősödnek, addig az őslakos, nem iparosodott csoportoknál a gyulladást elsősorban a fertőzések és a környezeti hatások alakítják, nem pedig maga az életkor.
Ahogyan Alan Cohen, a tanulmány vezető szerzője fogalmaz: „Az iparosodott környezetben egyértelmű összefüggéseket látunk a gyulladások és az olyan betegségek között, mint a krónikus vesebetegség. De a magas fertőzési arányú populációkban a gyulladás inkább a fertőző betegségek terhét tükrözi, mint magát az öregedést.”
Még ennél is érdekesebb, hogy noha az őslakos népességekben – például a Tsimane törzs körében – magas a gyulladás alapértéke, ezek az értékek az idő múlásával nem emelkednek, és ami igazán lényeges: nem is vezetnek azokhoz a krónikus, degeneratív betegségekhez, amelyek az iparosodott társadalmakban szinte járványszerűek.
A cukorbetegség, a szívbetegség, az Alzheimer-kór az ilyen közösségekben ritka, vagy szinte teljesen hiányzik.
Mi befolyásolja valójában az immunöregedést?
„Ezek az eredmények valóban megkérdőjelezik azt az elképzelést, hogy a gyulladás önmagában rossz” – teszi hozzá Cohen. „Úgy tűnik, inkább, hogy a gyulladás – és talán más öregedési mechanizmusok is – nagymértékben kontextusfüggőek. Egyrészt ez kihívást jelent, mert nem lesznek univerzális válaszok a tudományos kérdésekre. Másrészt ígéretes, mert azt jelenti, hogy beavatkozhatunk és megváltoztathatjuk a dolgokat.”
A biológiai öregedés folyamatainak tudományos megértése zömmel fejlett országokban zajló kutatásokon alapul. Ez a megközelítés vezetett ahhoz a konszenzushoz, miszerint az inflammaging – az öregedéssel járó krónikus gyulladás – világszerte hozzájárul az Alzheimer-kór, a diabétesz vagy éppen a szív-érrendszeri betegségek kialakulásához. Ezek a betegségek azonban szinte ismeretlenek az őslakos, nem iparosodott társadalmakban.
az egészséges öregedés nem pusztán biológiai, hanem környezeti, társadalmi és életmódbeli kérdés is
Mit mutatnak a számok és a molekulák?
A kutatók összesen 19 citokin, azaz immunjelző molekula szintjét vizsgálták. Az olasz és szingapúri populációkban ezek valóban követték az öregedés ritmusát, ám az őslakos csoportoknál nem mutatkozott ilyen összefüggés. Immunrendszerük működését sokkal inkább a folyamatos, környezeti kihívásokhoz való alkalmazkodás határozta meg.
A legfontosabb megállapítások közé tartozik, hogy a Tsimane közösség kétharmadánál legalább egyféle bélparazita volt jelen, az Orang Asli lakosság több mint 70%-ánál pedig valamilyen fertőzés állt fenn. Ezek a gyulladásos markerek szoros kapcsolatban álltak a krónikus betegségekkel az iparosodott társadalmakban, de az őslakos populációknál ez az összefüggés nem létezett.
A szerzők szerint ideje újragondolni, hogyan mérjük az öregedést és a gyulladást különböző emberi közösségekben, és hangsúlyozzák a szabványosított, kontextus-tudatos eszközök szükségességét. Hiszen végső soron az, hogy hogyan öregszünk – és hogy mennyire maradunk egészségesek –, nem egy előre kódolt biológiai végzet, hanem a génjeink, életmódunk, környezetünk és társadalmi normáink összjátéka.
Mit tanulhatunk ebből a hosszú élet szempontjából?
A tanulmány minden korábbinál árnyaltabban mutat rá: az immunöregedés folyamatai erősen populációspecifikusak, sorsunkat az exposzóma, vagyis a környezeti hatások, fertőzések, étrend és életmód összessége alakítja az immunrendszer öregedését és azt is, hogy mit nevezünk betegségnek.
A gyulladás nem feltétlenül maga az öregedés, hanem az adott környezet kihívásaira adott válaszreakció.
Az új szemlélet végső soron arra biztat, hogy egészségünket – és öregedésünket – ne csak a génjeinkkben, hanem a környezetünkben, az életmódunkban és a társadalom egészében keressük.
Az igazán hosszú élet titka talán abban rejlik, mennyire képes az immunrendszerünk alkalmazkodni – és mennyire tudjuk mi magunk újragondolni a biológia és a környezet kapcsolatát.
