A Vörös-tenger neve a legtöbbünk számára a korallzátonyok káprázatos világát, a mély, türkizkék árnyalatú vizeket és az élet lüktetését idézi fel. Nehéz elképzelni, hogy ez a tenger egykor teljesen eltűnt. A KAUST kutatóinak legújabb tanulmánya azonban felfedi: körülbelül 6,2 millió évvel ezelőtt a Vörös-tenger kiszáradt, kopár sósivataggá vált – mielőtt egy hatalmas árvíz újraélesztette volna.
A tudósok szeizmikus képalkotással, mikrofosszíliák és geokémiai adatok elemzésével rekonstruálták a történteket: a Vörös-tenger kevesebb mint 100 000 év alatt alakult át porrá száradt medencéből újra pezsgő tengerré – geológiai léptékben ez a pillanat gyorsaságával felérő változás.1
„A Vörös-tenger medencéjében lezajlott esemény a Föld egyik legszélsőségesebb környezeti átalakulása: a teljes kiszáradás után hirtelen elárasztotta a víz, visszaállítva a tengeri élet feltételeit” – magyarázza Dr. Tihana Pensa, a kutatás vezető szerzője.
Az Indiai-óceán visszatérése
A Vörös-tenger északi kapcsolatát a Földközi-tengerrel korábban egy sekély küszöb biztosította, amely idővel megszűnt, így a medence elszigetelődött és kiszáradt. Dél felől azonban a természet készült a fordulatra:
az Indiai-óceán vize áttörte a Hanish-szigetek környékén húzódó vulkanikus hátságot, és katasztrofális árvízként tört be a medencébe.
Ez a gigászi víztömeg 320 kilométeres tenger alatti kanyont vájt – amely ma is látható a tengerfenéken –, majd rövid idő alatt elnyelte a sóval borított síkságokat, visszaállítva az élethez szükséges tengeri körülményeket.
Érdekesség, hogy ez a drámai esemény megelőzte a híres Zanclean-árvizet, amely a Földközi-tengert töltötte fel újra – így a Vörös-tenger saját, különleges újjászületési történettel bír.
A Vörös-tenger: természetes laboratórium a Föld múltjához
A Vörös-tenger nemcsak földrajzi értelemben különleges, hanem a Föld fejlődéstörténetének egyik kulcsfontosságú szereplője is. Mintegy 30 millió évvel ezelőtt az Arab- és az Afrikai-lemez lassú szétválásának köszönhetően született meg, kezdetben sekély tavak láncolataként. Később, amikor a Földközi-tenger vize elérte ezt a területet, a medence megtelt élettel – korallok, puhatestűek és ősi tengeri élőlények virágoztak benne.
Ám az egyensúly törékenynek bizonyult, mivel 15 és 6 millió év közötti időszakban a fokozódó párolgás és a víz keringésének hiánya miatt a tenger lassan elnémult. Vastag só- és gipszrétegek vontak takarót a medence fölé, és a hajdani élővilág eltűnt. Az Indiai-óceán későbbi áradata azonban újra életet lehelt ebbe a térségbe: a víz áttörte a természetes gátakat, visszatért a tenger, és vele együtt megszülettek az új korallzátonyok – azok, amelyek ma is a bolygó egyik leggazdagabb biodiverzitását őrzik.
Abdulkader Al Afifi, a kutatás társszerzője szerint ez a tanulmány új fejezetet nyit az óceánok kialakulásának megértésében, és megerősíti a KAUST vezető szerepét a Vörös-tenger kutatásában.
Miért fontos mindez ma?
A Vörös-tenger története a Föld egyik legmegrázóbb példája annak, hogy az élet milyen hihetetlen módon képes újrateremteni önmagát. A kiszáradás és az újjáéledés drámája nem csupán geológiai esemény – a természet regenerációs erejének szimbolikus tükre.
Ahogyan a tenger újra megtalálta útját, úgy képes az emberi szervezet, sőt, a lélek is visszatérni a harmóniához, ha megfelelő feltételeket teremtünk hozzá. A Vörös-tenger újjászületése arra emlékeztet, hogy a változás sosem a vég, hanem a megújulás kezdete.
A múlt mélyéről feltörő víz története így nemcsak a Földről szól – hanem rólunk is. Mert mindannyiunkban ott rejtőzik a képesség, hogy a kiszáradt időszakok után újra életet leheljünk önmagunkba
